Haza értek a drága szülők... Amikor behozta a megszáradt ruhát a szárítóról, azért gondoltam, hogy mégiscsak elindítom a lavinát a hegyről és megkérdeztem, hogy; „reggel mi volt?”
Erre, hogy mit képzelek én, hogy ő nem vár rám órákat, meg „ha valaki akar segíteni, akkor jön és…„ És már megint csak a gép előtt ülök, ha annyira segíteni akarnék/akartam volna, akkor elmosogattam volna. Apám is rögtön, hogy; „ez nem volt szép, meg ennyire nem vagyok képes, meg hogy erre készülnöm kellett volna, mert tudom, hogy reggel kelek…” Mert, ha anyám reggel azt mondja, hogy kelés, akkor nekem abban a másodpercben, rögtön és azonnal fel kell kelnem!
Anyám még megjegyezte, hogy tudta, hogy; „még nekem fog feljebb állni…”
Azt hiszem, leírtam mindent. Nem tudok ehhez nagyon mit hozzá fűzni… Vajon nekem milyen beleszólásom van az életembe?! Csak egy bábú vagyok, akinek megmondják, hogy mikor, mit csináljon, vagy itthon csak egy bérelhető bérmunkásnak tekintenek?! Sok a kérdés, amit nem tudok igazából senkinek feltenni…
Gondolkodom rajta, hogy nem töltöm majd itthon az ünnepeket. Az emberek nem tudják, hogy miért válik valaki visszahúzódóvá és a külvilág elől miért szigeteli el magát.
Pontosan ezek miatt a dolgok miatt semmisül meg a gyerek szemében a szülő és és lesz hiteltelen!
